Holdfényben

2010.11.23. 22:33

Tavaly ilyenkor még a Holdat fényképezgettem (próbálgattam, mit lehet kihozni egy kisteljesítményű gépből) és azon izgultam, nehogy Babó utánam jöjjön a fagyos éjszakába.

 

Idén egész más foglalkoztatott. Egészen pontosan a hát- és hasfájás. Péntekről szombatra virradóra alig aludtam, mert olyan összehúzódásaim voltak, mintha indulni kéne szülni, de megbeszéltem Micivel, hogy ne szúrjon ki velünk, bírja ki még egy hónapig. Másnap eszembe jutott egy kedves barátunk lánya, aki mostanra volt kiírva. Mondtam is Anyumnak, hogy szerintem most született meg a kislány.
Ma tudtam meg, hogy valóban megszületett péntek este. Nem kis irigységemre 2 óra alatt. Ez azért bánt, mert anno Babóval 15 órát szenvedtünk, mire belátták, hogy császározni kell. Nem baj, majd most Micivel összekapjuk magunkat! :)

Amikor Micivel terhes lettem, volt egy (női)megérzésem: december 21-én szülök.

Hozzávetőleg 1 órája feltűnt, hogy ma éjjel telihold van. Olvastam régen egy cikket arról, hogy a holdálláshoz igazodnak a gyerekek születései sok esetben. (Sok esetben pedig a frontok változásához.) Így visszakerestem, hogy Babó születésének napján milyen alakú volt a Hold. Kerek két nappal a telihold előtt jött. Ha Mici is követi ezt a trendet, és miért ne tenné, akkor december 19-én, vasárnap szülök. Ez érdekes, mert Babó is vasárnapi baba.
Kíváncsi vagyok, mi jön össze a megérzéseimből és számításaimból.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konvex.blog.hu/api/trackback/id/tr752469147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása