Karácsonyi üdvözlőlapok

2011.12.11. 15:27

Az idei ünnepet igyekszem kreatívan megoldani és olyan dolgokat készíteni, ami elkészítésében Babó is részt tud venni. Sok olyan ismerősünk van, akiknek nem akarok ajándékot vinni, de illik felköszönteni őket is, például a szomszédokat.

 

Ezért készítettünk "satírozós" képekkel díszített üdvözlőlapokat, amikből egyet-egyet az ajándékok mellé is becsempészek, hiszen az óvónénik biztosan értékelik majd Babó keze munkáját.
Az ötlet abból indult, hogy Babó a Mikulástól gyönyörű színű, viszonylag puha hegyű színeseket kapott. Nagyon szeret velük satírozgatni (a házának kinevezett dobozt dekorálgatja) és örömmel rendezgeti sorba őket.

A megvalósításhoz elővettem egy "maradék" kartondobozt és egy pici famentes (műszaki rajz) papírt. Kivágtam a ház oldalát, tetejét és a fenyőt, majd elrendeztem mindent úgy, hogy 1-2 mm hézag maradjon köztük. Felragasztás után rápróbáltam a hóembert és az ablakot a mintára, kicsit lefaragtam az ablakból és ezeket is felragasztottam. Amikor megszáradt a minta, nekiláttunk maszatolni a sima, A/5-ös fénymásolópapírokon: Babó satírozott, én pasztelkrétával próbálkoztam (nem lett csíkos a minta, viszont halványabbak a vonalak), míg Mici megrágta a maradék kartont :)

Gyorsan előállítható, a sablont később is fel tudjuk használni és Babó nagyon élvezte a közös alkotást.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://konvex.blog.hu/api/trackback/id/tr473455543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása