A kismamaságnak vannak kihívásai, mint a dinnyényi pocak éjszakára elhelyezése. Már nincs egy hetünk együtt Micivel, így igyekszem sokat beszélgetni vele arról, hogyan kéne megszületnie és próbálok nem pánikolni.

Ez ma nem igazán megy.

Egyrészt félek, ha holnap bemegyek a kórházba, kitalálják, hogy inkább császárral szüljek, amit nem szeretnék, hiszen mégis csak egy műtétről van szó; másrészt aggódom, Mici és Babó miatt. Egyiküket sem érheti hátrány pusztán, mert az Anya van olyan bolond, hogy ne érje be 1 gyerekkel. Babónak nehéz lesz eleinte, 4 év egykeség után, hatalmas kihívás elfogadni egy testvért. Nagyon jól viseli eddig, simogatja, ölelgeti a pocakot és ha ráteszi a kezét a köldökömre, mindig megkérdezi: "Mit csinál most a tesóm?"
Ugyanakkor Mici helyzete sem lesz fényes. Igaz, ő sosem fogja tudni, milyen elsőnek lenni, de azt sem szeretném, ha beleszorulna az örök-második szerepébe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.