Kedves Olvasóim,

Az utóbbi időben nem nagyon volt időm írni, ezért van is lelkiismeret furdalásom rendesen, de nem tudok szétszakadni. A gyerekek és az iskolai teljesítmény most fontosabb minden másnál, hiszen később már nem babázhatok olyan önfeledten, mint most tehetem.

Ezúton szeretném megköszönni az eddigi támogatást és a bátorító szavakat.

Néha le kell zárni párhuzamosan futó tevékenységeket, hogy ne kapjak agybajt a káosztól. Most ennek jött el az ideje. A blogot nem fogom törölni egy jó ideig, de a facebook csoporttól technikai okokból hamarosan megválok.

Remélem a bloggal sikerült az elmúlt bő egy évben néhány kellemes percet teremtenem.

Igyekszem nem eltűnni a tömegben :)

Linda



 

Az ember életét meghatározzák egyes események és ezekhez néha tárgyak is kötődnek. Nekem is van néhány olyan darabom, főleg ékszerek, amit az „alap” gyűjtőszenvedélyem mellett őrzök, hiszen olyan történetek kötődnek hozzájuk, amik segítik az emlékek előcsalogatását.

Szívemnek legkedvesebb az az óra, amit még a keresztmamámtól kaptam. Sajnos ő már rég nincs velünk, de ahányszor előveszem megtisztogatni az órát, mindig eszembe jut, ezzel is életben tartva az emlékét. Szinte biztos vagyok benne, hogy a fiúk is kapnak majd pár év múlva egy-egy komolyabb órát tőlem.

Másik nagy kedvencem az a pár fülbevaló, amit a szüleimtől kaptam. Pici, arany teknősbékák. Tündériek! Sajnos a zárját valami miatt nem bírja a fülem, annyira begyullad, hogy beteg leszek tőle, ezért csak nézegetem őket.

Aki ismer, az tudja, hogy többnyire bizsukat, „csodacsillogós” fülbevalókat és gyöngyös ékszereket viselek, ha az alkalom megengedi, hiszen a mindennapos használatban könnyen tönkremennek, például Mici egy mozdulattal letépte az egyik nyakláncomat. Nagy könnyebbség számomra, hogy az értékesebb gyűrűimet egy csinos, kis dobozban tartom. Sokáig aggódtam egy ezüst gyűrű miatt, amit még mindig őrizgetek, mert elkezdett szemmel láthatóan kopni. A srác, akitől kaptam, már csak haver, de a gyűrű még mindig kedves nekem. Van egy arany gyűrűm is, amit attól a dadusomtól kaptam, aki életem első 5 évében vigyázott rám. Lassan őt is meg kéne látogatnom, már elég rég találkoztunk.

Ezeken kívül van egy acél gyűrű Vikitől, amit Anyunak adtam, de néha visszakunyerálom, mert olyan hatással van rám, mint a Gollamra az Egy Gyűrű :)

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:
www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!

Az ünnepek idején volt szerencsém a különböző tv csatornák kínálatát alaposabban szemügyre venni. Amióta online nézek mindenfélét, azóta hatalmasat változott a műsor és szomorúan tapasztalom, hogy még az állami csatornákon is egyre több a számomra tökéletesen unalmas műsor.

Felüdülést jelentett az a néhány este, amikor animációs filmeket találtam és nyugodt szívvel ültünk a gyerekekkel a "hadobaláda" előtt. A kedvencemet is leadták 3 estére lebontva: Shrek ment. Ha meg kéne neveznem egy hercegnőt a világ összes meséjéből, akivel azonosulni tudok, akkor az Fiona. Nem azért, mert egy rusnya, zöld ogrénak érzem magam, hanem mert rengeteg összeférhetetlen dolgot tud, amiről később kiderül, milyen hasznos is. Én ilyen szeretnék lenni. Sokoldalú.

Amióta nem foglalkozom aktívan a fényképezéssel (ahhoz még 4 kéz és legalább 8 napsütéses óra kéne suli utánra) újabb dologba vágtam a fejszémet, hogy életben tartsam kreatív agyféltekémet. Játszom. Ez nem újdonság, már fél éve ugyanazzal a közösséggel lógunk a neten és gyepáljuk egymást virtuálisan. Rajzolok. Ez sem nagy cucc, hiszen a BMF padjait is úgy koptattam, hogy rengeteget rajzoltunk.

(Ez az eredeti kép Veigarról, ami a játékban szerepel.)

Akkor most mégis mitől jobb ez? Mert a kettő ötvözete köti le igazán a felesleges energiáimat.
Hogyan néz ki egy "kikapcsolódós" estém?
Amikor a fiúk már alszanak, feljövök a netre, bekapcsolom valamelyik kedvenc játékosom online közvetítését és fellövöm a GIMPre azokat a skicceket, amiket napközben lefirkantok a telefonomba. Addig színezek, rajzolok, árnyékolgatok, amíg nem kapok legalább elfogadható eredményt, bár ez még nagyon távol van a profi grafikusok szintjétől, de nem is ez a lényeg, hanem az alkotás élvezete. Ha fogadalmat kéne tennem, talán azt tűzném ki, hogy elég pénzt tanuljak össze egy egyszerűbb digitalizáló táblára, amivel szebb képeket csinálhatok, mert ez az egeres (10x15cm hely van az asztalon neki) megoldás nem az igazi...

Az elmúlt héten egy "Veigar" elkészítésén fáradoztam, hogy ezzel a képpel kívánhassak stílusosan boldog új évet mindenkinek :)

(A háttér egy 'screenshot', mert tornyot még nem tudok elég szépen rajzolni.)

Lassan itt az év vége, így megragadom az alkalmat egy kis mélázgatásra. Mozgalmas időszak van mögöttem és ki tudja, mi vár még ránk a következő évben. November végén édes meglepetésként érkezett egy csomag, amiben a 2012-es naptáram lapult. Ez nem akármilyen naptár! Ha még rémlik valakinek a zsíros kenyeres projekt, az tudja mivel neveztem és igaz nem nagyban, de bekerült a fotóm indexképnek. Nagyon örülök, hogy volt egy sikeres képem.
Letudtuk a fiúk születésnapjait, finom tortákat ettünk és a karácsony is simán ment, pici bakitól eltekintve (a gyerekek fele ajándéka nem került be a fa alá), de bátran állítom, ez volt az eddigi legjobb decemberem. A fiúk örültek minden ajándéknak, még a madaras kesztyűt is megrágcsálta Mici, amit karácsonyra kötöttem neki :)

Amit hiányolok, az a hó. Jobban szeretem, ha most esik, mint ha márciusban. Ettől függetlenül megadtuk a módját a karácsonyra hangolódásnak, hiszen a hónap elején egy kedves tanárunknak forgattunk búcsú ajándékot: karácsonyi kisfilmet. Sokan azt hiszik, hogy valami "balhé" miatt akartunk kedveskedni a tanár úrnak, de ennél jóval prózaibb oka van az ajándékozásnak. Sajnos az utolsó félévünkbe lépünk lassan és nem lesz több szakirányos tantárgyunk, amiket Sas István tartott. Az eredmény magáért beszél, több mint 200 alkalommal nézték meg youtube-on a jókívánságainkat összetömörítő filmet. Amilyen nehezen indult a szervezkedés - a forgatás, annyira "nagyot szólt" órán a végeredmény és örülök, hogy rááldoztam 48 órámat a megvalósításra. Igaz ezalatt összesen kb. 6 órát aludtam, de megérte. Látni, ahogy a közönség szeme csillog miközben nézik a közös művünket: felbecsülhetetlen.

Hoppá... Kicsit csöpögős lett ez a bejegyzés. Sebaj, évente egyszer talán szabad.

Következzen egy kis karácsonyi hangulat azoknak, akik még nem látták, vagy akik újra megnéznék:

Az idei ünnepet igyekszem kreatívan megoldani és olyan dolgokat készíteni, ami elkészítésében Babó is részt tud venni. Sok olyan ismerősünk van, akiknek nem akarok ajándékot vinni, de illik felköszönteni őket is, például a szomszédokat.

Ezért készítettünk "satírozós" képekkel díszített üdvözlőlapokat, amikből egyet-egyet az ajándékok mellé is becsempészek, hiszen az óvónénik biztosan értékelik majd Babó keze munkáját.
Az ötlet abból indult, hogy Babó a Mikulástól gyönyörű színű, viszonylag puha hegyű színeseket kapott. Nagyon szeret velük satírozgatni (a házának kinevezett dobozt dekorálgatja) és örömmel rendezgeti sorba őket.

A megvalósításhoz elővettem egy "maradék" kartondobozt és egy pici famentes (műszaki rajz) papírt. Kivágtam a ház oldalát, tetejét és a fenyőt, majd elrendeztem mindent úgy, hogy 1-2 mm hézag maradjon köztük. Felragasztás után rápróbáltam a hóembert és az ablakot a mintára, kicsit lefaragtam az ablakból és ezeket is felragasztottam. Amikor megszáradt a minta, nekiláttunk maszatolni a sima, A/5-ös fénymásolópapírokon: Babó satírozott, én pasztelkrétával próbálkoztam (nem lett csíkos a minta, viszont halványabbak a vonalak), míg Mici megrágta a maradék kartont :)

Gyorsan előállítható, a sablont később is fel tudjuk használni és Babó nagyon élvezte a közös alkotást.
 

Babó végre gyógyultnak lett nyilvánítva, így mehetett újra oviba, ahol ma nyílt napot tartott a foci edzője a kíváncsi szülőknek. Micit kendőbe a hasamra kötöttem, így kevésbé akart lemászni a nagyok közé. Babó meglepően ügyes volt, főleg a megfontoltságot igénylő, pontosan végrehajtható feladatok mentek neki. Valóban, a futkorászgatás nem az ő stílusa, de legalább átmozgatják és közben élvezi a játékos feladatokat.

Képes beszámoló az edzésről:

Bódító illat lengi be a konyhát és az előszobát. Még félhomályban ücsörögve is legújabb művünket csodálom, az adventi koszorút. Büszke vagyok rá, mert nem kellett idén megcsonkítanom a kertben álló növényeket, mégis egyedi és ünnepi díszt alkottunk a lakásba.

Minden évben ugyanazt a koszorúalapot próbálom feldíszíteni minél változatosabban. Idén, Babó tavaly karácsonyi ajándékához használt kötött pulcsi maradékából vágtam le egy kb. 10-12 cm széles csíkot és azt tekertem fel az alapra. Erre csavartam fel ellentétes irányból a karácsonyfamintás szalagot, hogy színesebb legyen. Dekorgumiból hópelyheket vágtam, kifogyott mécsesek tartóit szöggel átlyukasztottam, majd összeraktam a pelyhekkel úgy, hogy a szöggel odaerősíthessem a koszorúhoz az egész gyertyatartó-szerkezetet. Szerencsére a fahéj illatú gyertyák pont illenek a mécsestartókba.

Uzsonnára narancsot ettünk és a megmaradt héjból sütiszaggatóval csillagokat vágtam. Igyekeztem minél kevesebb fehér részt hagyni a narancshéjon. Ekkor szállt be Babó a munkába: szegfűszeget válogatott, majd a legszebbekkel összetűzte a különböző méretű narancscsillagokat. Eközben lefejtettem némi fonalat a pulcsimaradékból és apró babákat kötöttem belőle. Nagyjából egyforma hosszú szálakat raktam egymás mellé, félbehajtottam a köteget és a hajtás csúcsán megkötöttem jó erősen. Itt hagytam elég fonalhosszt egy akasztó elkészítéséhez. Áttértem a baba nyakára, ami az előbb kötött résztől kb. 1 centivel lejjebb kell legyen. Itt is megkötöztem a fonalköteget. Az alja azért ilyen szép bongyor, mert felvette a fonal a kötés mintáját. A narancsadagokat a fonalbabák akasztójához öltöttem és megkötöttem a kötött anyag alá bújtatva a varrócérnát, hogy ne látszódjon. A koszorút egy színben passzoló fém tálra raktam, így Babót is megkérhetem, hogy rakja arrébb.

Órákig dolgoztam a következő 3 képen, amit a sajtófotós órákra készítettem. A feladat egy megadott szöveg újság jellegű illusztrációja volt az előre meghatározott fotómegosztó oldalak segítségével. Még nem tudom a tanárunk véleményét, de nekem tetszik. Mindegyik "újság lap" OpenOffice Impress segítségével készült, aminek vannak hiányosságai, például nem enged színt választani szabadon. Bár csak egyféle stílus volt a feladat, mégis sikerült egyből kétféleképpen megcsinálnom. A képek mellé ideteszem a koncepcióm, amit kitaláltam a képzeletbeli újságaimhoz.

Egy tudományosabb, konzervatív megjelenésű oldalpárt készítettem, amiben inkább a hitelesség és az üzenet dominál (Haitin sötét bőrű emberek élnek, szegények, segítségre szorulnak). A bal oldali kép eredetileg színes volt, de úgy komolytalanul nézett ki, ezért levettem a színeit. A szöveget próbáltam szabályosra csinálni, kerültem a tavakat, bár az OpenOffice nem egy LaTex.

Valamilyen - csajos/babás/könnyed - magazin jelleget szerettem volna, amihez átnéztem pár lapot, amit a védőnő sózott rám tavaly ősszel. A szöveget igyekeztem itt szellősre rendezni, hogy könnyebben kalandozhasson a tekintet. Színes képeket és rajzolt illusztrációt is tettem bele, ami mind a gyerek érkezésére összpontosít, "A gyereknevelés csupa móka és kacagás, mindenkinek kell egy kisbaba!" szellemében. A szürke sávok a photoshopom hiányát jelzik, mert a jobb oldali képnek szürke a háttere eredetileg és a paint nem alkalmas ennek leszedésére. Mivel a jobb oldalt megtöltöttem szürkével, felemás lett, ezért tettem kis szürkét a balra is (de ez a vacak nem ad akármilyen szürkét, csak ilyent). A cikk után figyelembe vettem a lap gazdasági érdekeit is :)

Ez egy házim volt, amire nagyon büszke vagyok, mert "etalonnak" választotta a tanár.

Gondolatok a World Press kiállítás kapcsán

A kiállítást nem tudtam megnézni, de az internet segítségével igyekeztem pótolni a lemaradásomat. A hivatalos honlapot elnézve, idén is sok tragikus történetet örökítettek meg a fotósok. Próbáltam kerülni az erőszakot sugalló képeket, mert elítélem az ilyesmit.
 
Végül a „Daily Life” kategóriában első helyezett Martin Roemers, holland fotós „Metropolis” című sorozatából választottam. A képek mindegyike Mumbaiban, Indiában készült, hasonló technikával, így adva egységes megjelenést a teljes sorozatnak. A kép leírásában arra hívják fel a figyelmet, hogy az emberiség egyre nagyobb hányada él városokban. A fotós feltette a kérdést: „hogyan képesek emberek ennyire zsúfolt és tömött városokban élni?” Képeiben rejlik a válasz, amit tapasztalt: „a nagyvárosok a káosz és összevisszaság ellenére megtartják emberi vonatkozásukat.”

A kiválasztott képen látszik, ahogy megfér egymás mellett a modern technika és a hagyományos életvitel. A riksa és a taxi még jobban kiemelkedik a képből az elmosódott környezetnek köszönhetően, amit a mozgó alakok okoztak. Rohanó világba nyerünk betekintést a hosszabb záridőrévén. Viszonylag nagy mélységélességet (8-12) feltételezek, mert a kép másik végén is egész élesek az alakok. A fények és a forgalom alapján késődélutánra tenném a kép elkészültének idejét, mert még elég világos volt a fotózáshoz, de már égnek a lámpák a bazársoron. Az elsuhanó vonat átlós vonalú mozgása izgalmassá teszi a képet. A színek a sorozat összes képén követik az Indiára jellemző színvilágot, sok képen szerepel sárga, piros és kék. Ezen a felvételen a kék és a sárga, mint komplementer színek, kiemelik egymást.

A verseny döntnökei az egész sorozatot figyelték az első hely kiosztásánál, így szerintem nem lehet egy képen megindokolni, miért is ez a történet győzött, de a teljes művet figyelembe véve, nagyszerű alkotás született, amiben megjelenik a modern világra oly jellemző rohanás, tömeg és sokszínűség. A helyszínválasztás pompás, hiszen India, mint egykori angol gyarmat, magán hordozza a nyugat újításainak jeleit, ugyanakkor megőrizte ősi varázsát. Ezt az érzést erősíti a tény, hogy kevés Mumbainál szegényebb és zsúfoltabb város létezik. Érdekes lenne a sorozatot tovább gondolni és megnézni, milyen lehet más évszakokban ez a hely, bár a monszun fotós szemszögből előnytelen, sötét-vizes, de ezek a képek engem utazásra és álmodozásra csábítanak.

Néhány éve még "amcsis butaságnak" tartottam a halottak napját övező felfordulást. Amióta Babó tevékenyen rész vesz a kézműves projektjeimben, azóta bevezettem én is, mert öröm együtt farigcsálni a tököt és látni a csillogó szemeit, amikor meggyújtsuk a mécsest a művünkben :)

A szerdai órámra készített önmarketinges kisfilmem előtt tisztességesen megszenvedtem az énképem elemezgetésével. Főleg, hogy fogalmam sincs milyennek akarok látszani. (Legjobb lenne nem látszani.) A feladat az feladat, így legyűrtem a torkomon és csináltam egy videót, amit ki is töröltem másnap, annyira nem tetszett. Ezek után visszafordultam azokhoz a dolgokhoz, amikhez "értek" és készítettem egy diavetítést.

Tetszik ez a filmezősdi, csak egymagam kevés vagyok hozzá szerintem. A következő házink még nagyobb kihívást jelent, de ezt már nem szeretném ennyire komolyan venni.

Nem hagyhatom szó nélkül a változásokat, amik végbementek az oldal admin felületén. Nagyon tetszenek a "gyors megosztó" gombok. Rég szerettem volna látványos megoldást az alcím-fetisizmusomra, hiszen eddig csak bonyolultan lehetett megoldani az ilyesmit. Most elég egy kattintás :)

Kellemes az egész oldal színe és végre jól elkülönülnek a cimkék egymástól, így nem kell hunyorogva bogarásznom, mit is akarok benyomni, viszont eltűnt egy csomó eddig megkezdett "tag" a listáról. A képek beszúrásakor miniatűrök jelennek meg, ami megkönnyíti a választást, viszont hiányolom a klasszikus bejegyzésekhez külső tárhelyről képbeszúrás funkciót, ami a régiben könnyen elérhető volt.

Ez még csak a béta verzió, de már látszik, hogy jó irányba tapogatóznak a fejlesztéssel. A többit idővel kijavítják biztosan :)

Ma erről a fotóról írtam elemzést az egyik tantárgyam teljesítéséhez. A végére elég nehezen jutottam megfelelő szavakhoz, mégis annyira megfogott ez a kép! Alig tudom levenni róla a szemem.

Azon morfondírozom, hogy megéri-e fenntartani a blogot, ha ilyen keveset írok rá. Nektek mi a véleményetek?

Nem bírok a fenekemen ülni. Próbálom megvalósítani önmagam. Épp azt vettem a fejembe, hogy angolul twitterezzek azokkal, akikkel együtt nézzük az internetes E-Sport közvetítéseket. Egyébként is oda vagyok az egyik kommentátor srác teljesítményéért, mert tökéletesen beszél angolul annak ellenére, hogy német...

Természetesen ez nem mehet a tanulás és a gyerekek rovására, de a bejegyzések pont kézre állnak a korlátozott karakterszám miatt és nem kell sokat babrálni, csak egy kattintás az egész.

Ettől függetlenül igyekszem minden oldalt kiszolgálni (itt és facebookon magyarul), hiszen innen indul minden :)

Sokan mondogatják, hogy miért nem írok már a blogba!? Egyszerű a válasz, nem nagyon van miről. Lassan 1 hónapja nem volt gép a kezemben, mert hol lázat csillapítok, hol suliban vagyok, tehát visszatért minden a "rendes" kerékvágásba. Micinek egyszerre 4 foga is jön, így mozgalmasak az éjszakák és Babó nehezen találja a helyét ismét az oviban, amitől (szerintem lelki alapon) le is betegedett. Öröm az ürömben, megengedhetjük magunknak, hogy sokat lehessünk együtt.

Persze nem lennék önmagam, ha közben nem kattogna állandóan az agyam újabb és újabb ötleteken, de ezek megvalósítását el kell halasztanom. Most elsők a gyerekek és az iskola, hogy legyen egy diplomám, mert anélkül itthon semmi vagyok.

Azért igyekszem írni :)

Az önszorgalmi feladataim közé is beillik az a fotósorozat, amit az augusztus 20-i tűzijáték idején készítettem. Sok dolgot tanulok az amerikai honlapokról, de megesik, hogy nem kivitelezhetőek a tanácsok.

Idén megtapasztaltam, hogy mi az a külföldi cikkek listáján, amit mindenképp vinnem kell és mi az, amit kerülnöm kell jövőre.

1. Állvány! Ugyanis a 1,6-2 mp záridőt lehetetlen szabad kézből lőni. Idén segítségemre volt a szalagkorlát és a rakpart köve abban, hogy ne mozduljanak be teljesen a képek.

2. Elég a 100-as ISO és a f9 rekeszérték, nem a várost akarom megörökíteni, hanem a tűzijáték fényeit, amiket nem tud előre felmérni a gép magától.

3. AF kicselezésére észrevettem, hogy ha a parton kivilágított épületeket célzom meg, gyorsabban eltalálom a megfelelő fókuszpontot és elég csak kivárni a cirmos fényjátékot.

4. Legfontosabb: NE VIGYÜK KENGURUBAN A GYERMEKET!!! Minden egyes mozdulata meglökte a kezemet - hiába támaszkodtam a korlátra - rontva ezzel a képek sikeres elkészítésének esélyét.

Egyéb szempontjaim között szerepelt, hogy viszonylag messze legyünk a tömegtől és ne legyen hangos a rakéták robbanása, mert Mici megijedhet a csattanástól.
Összességében nézve, nagyon kellemes estét töltöttünk a budai rakparton, a tűzijáték után még egy órát sétáltunk, hogy elkerüljük a legnagyobb tömeget a HÉV-en és az elalvással sem volt aznap probléma :)

További fényképek a galériában!
 

Gondoltam, írok egy bejegyzést a Golden Blog szavazásról. A többi fotós blog is szép, párat megkukkantottam, hogy képben legyek, ráadásul némelyik valódi szolgáltatást kínál, nem olyan "just for fun bloggerek", mint én.

A zsűri csupa szakértőből áll, például helyet kapott kedvenc fotósaim egyike, Stiller Ákos is, akinek a munkásságát nem csak csodálom, hanem igyekszem tüzetesen átnézni időről-időre a képeit, hogy okosodjak is.

Minden pozitív energiámat összeszedtem és most azon drukkolok, hogy mégse töröljék a sajtófotós tantárgyamat, mert ez egy izgalmas téma. Jó lenne tanulni is a fotózásról :D

Visszakanyarodva az eredeti gondolatmenethez, köszönök minden egyes szavazatot előre és utólag is, mert bár nyerni kevesebb esélyem van, örülök minden szimpatizánsomnak! :)

Elkészültek az ajándék madarak. Már csak arra várnak, hogy elérje a Konvex rajongóinak száma az 50-t. Nekik már van kis szárnyuk is és akasztójuk, hogy rögzíteni lehessen bárhova őket :)

Végre megérkezett az óceánon túlról a könyvem! Rögtön el is kezdtem olvasni, csak arra lettem figyelmes, hogy már hajnali 2 óra, úgy belemerültem. Azon kívül, hogy fotós szemmel érdekes a téma, az angol nyelv gyakorlására is kiváló darab. Nagyon szeretem Scott Kelby könyveit, de ez különösen kedves a szívemnek, mert a portré-retusálással foglalkozik.

Remélem hamar belejövök a tanultak alkalmazásába és új távlatok nyílnak meg előttem :)

Elkészült Babó biciklije. Sok dolgot tanultam a felújításból, például azt, hogy a márkás, rozsda elleni festékek sem tapadnak az égetett festékre.

(Unalmas oldalról fényképezni, ezért ez sült ki a próbálgatásból...)
 

A költségvetés:
- új nyereg 1300 ft
- új pótkerekek 2000 ft
- piros festék rozsdára 1700 ft
- hígító 1600 ft
Összesen 6600 ft
+ a felbecsülhetetlen értékű 16 munkaóra, ami az újrahasznosítás egy hónapja alatt alkalmanként 2-3 órát jelentett :)
 

... mert az is! Elkészült Babó madara, végül kicsit nagyobb, 10x7 centiméteres méretben, hogy jobb fogása legyen. Ennek örömére neki is láttam a következő 2 másiknak, akiket az 50. Konvex-facebook "lájk" után sorsolok ki a csoporttagok között.

Nem aranyos!?

(Ui: Valóban nincs szárnya, mert félek, hogy Mici letépi és lenyeli, de a kulcstartóknak van.)

A tegnapi fotózás megerősítette bennem a gondolatot, miszerint van még mit tanulnom a fényképezésről. Volt egy tervem, egy kép a fejemben, hogy mit szeretnék látni. Meglepő módon a beállított képek gyatrák lettek, míg a Múzsa csókja ihlette képek egész jók, de nem akarok előre szaladni.

Hétvégén kicsit izgultam, nehogy essen szerdán, mert akkor cipelhetem a "lányokat" a gyerekekkel együtt fel a Vár alatti utcába. Az Örökkévaló megsajnálhatott, mert se egy szemernyi eső, se egy felhő nem járt tegnap délelőtt felénk. Modellemmel, Rottenhoffer Annával és Krisztivel, az én gyermekmegőrző életmentőmmel a Moszkva téren találkoztunk 10 óra körül és együtt mentünk fel a Szabó Ilonka utcába, ahol kis öltözés után belevágtunk a munkába!

Most jobban sikerült a sminkelés és nem voltam annyira szívbajos sem, mint legutóbb. Talán azért, mert lélekben készültem és az utolsó előtti pillanatban sem változott a menetrend.
Az első képek az egyik közeli lépcsősoron készültek, majd átsétáltunk egy másik lépcsőhöz és végül benéztünk a játszótérre is Annával. Kicsit meggyűlt a bajunk az erős széllel, de hamar kitapasztaltuk merről fújt.

Pár dolog biztosnak tűnik, például nincs fotózás bámészkodók nélkül (főleg férfiak figyeltek) és lassan hagyománnyá növi ki magát a közös falatozás Krisztivel a fotózás után :)

Ma a nyár ellenére "dolgozni" fogok, vagyis megyek Krisztimmel fotózni, de erről majd egy későbbi bejegyzésben bővebben beszámolok...

Kicsit eltérek a megszokott formától és nem a kreatív témát feszegetem, ugyanis nagyon fáradt vagyok és nyomaszt az éjszaka.
Hajnali fél egykor hirtelen ébredtem, egy olyan álomból, amilyenektől tartani szoktam. Mondjuk úgy, hogy "deja vu" érzésem van. Egy régi, kedves barátom szerepelt az álomban, akivel a nyár elején a fejembe vettem, hogy mindenképp találkozom, mégsem sikerül. Úgy érzem, nehéz időszakon megy keresztül és frusztrál, hogy nem tudok segíteni neki. Sajnos nem vagyok Tündérkeresztanya, hogy több időd varázsoljak neki és lehet, azt az időt is megtöltené munkával. Jó lenne tudni, mi van vele...

Aggodalmaskodásomat leküzdendő, ezt a számot hallgatom, de már vagy negyvenedszer:

Villámcsapás szerűen történtek a múlt hét végén a dolgok körülöttem. Csütörtökön fülembe jutott, hogy a Mikrosatnál, a honlapukon található robottal, Mikrobival lehet alkudozni. Mivel már fél éve ácsingóztam 1 (azaz egy) villanj körte szettre és az Egri fotósfesztiválra sem tudtunk kimenni, megragadtam az alkalmat és majd' egy órán keresztül boldogítottam a "robotot", hogy enyém lehessen egy dupla szett. A beszélgetés végén még a titkos fegyvert, egy üveg házi baracklekvárt is bevetettem, hogy ne menjen rá az összes spórolt ösztöndíjam az üzletre.

A végeredmény: Irma (bal oldalon) és Vilma (jobb oldalon) mindenféle tartozékával és táskájával együtt hazaérkezett tegnap. Zoárd kapott egy csinos adaptert, hogy ne villanással kelljen aktiválni a lányokat. A táska tartalmát itthon még kiegészítettem egy kapcsolós hosszabbítóval, hogy az össze- és szétszerelés teljesen biztonságos legyen.

Az itt látható fotók módosítás nélkül kerültek fel az internetre, hogy megmutathassam, milyen szépek és milyen jól működnek a lányok. Néhány adat: A kamrában (kb. 4 nm) nincs természetes fény, egy 40 wattos izzó pislákol és elég volt egy vaku a bevilágításához (emlékeim szerint 28-as kulcsszámúak). A tanuláshoz kiválóak, a nagyobb testvérekhez képest picit több leleményre van szükség, de teher alatt nő a pálma :)

A kedvenc képem a tegnapiak közül: Irma, Vilma fényében