Nem vagyok egy ősanya, aki a természetesség felé forduló arccal neveli a gyermekét, mégis napok óta bújom a különböző honlapokat, hogy találjak olyan kendőkötési módot, amiben szemmel tarthatom a gyerkőcöt és talán még kényelmes is. Elsőre nem hangzik sok elvárásnak ez, mégis az, hiszen (ha más nem) a kendő hossza határt szab a csomózgatásnak, arról nem is beszélve, hogy a kendővel máshova kerül az ember súlypontja, mint mikor még pocakos volt. A babák egy része nem is szereti az ennyire szoros kontaktust.

Szerencsére anno Babó és most Mici is "ölibaba". Babót 3 évesen még a nyakamban cipeltem, kényelmes típus; Mici inkább melegség függő, a hasamra kötve a szívdobogás monoton zaja hamar álomba ringatja. A kendő és a kenguru nagy előnye számomra, hogy nyerek 2 kezet, bár mosogatni és cipőtkötni még így is nagyon nehéz, de főzni, mosást felrakni lehet.

Ennél sokkal rosszabb a helyzet, ha leteszem a gyerkőcöket. Babó mellől évekig csak úgy szabadultam este, ha kiosontam miután elaludt, ha én nem ájultam be. Mici csak a babahordozót nem szereti. Szerintem az elmúlt pár hétben rájött, hogy a hordozó egyenlő a hideggel (nem 36 fokos) és csak egész ritkán hajlandó csendben szemlélődni, míg a főzéssel elkészülök.
A testvéri szeretet csodája, hogy Mici néhány pillanat alatt elaludt legutóbb, mikor Babó ringatta a hordozóban és énekelgetett neki. Szívmelengető volt!
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.