Az utóbbi napokban annyi pixelt pakoltam át egyik pontból a másikba, hogy lassan tényleg pixelképezésnek fogom hívni azt, amit művelek (kísérletezem egy természetes hatású tónus eléréséért). Természetesen ezt éjszaka művelem, hogy ne vegyek el a családdal töltendő időből.

Az éberségem fokozása érdekében zenét hallgatok. Meg is látszik a képeken, hogy mi megy épp. A komolyzene aprólékosabb, lágyabb, a pop harsány színű (kicsit túlszaturált), a rock alulexponált (lowkey) képeket hoz ki belőlem.

Mivel e két utóbbi elég karakteresen elüt az emberi "szépség" fogalmától, így visszanyúltam a gyökerekhez és Chopint hallgatok. Emlékeztet a kislány koromra, akkoriban élőzenére művészi tornáztunk Berczik Sári néninél. Tehát következzen egy kis nosztalgia:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.