Amikor Micinek kötöttem a kék manós sapkáját, Babó leadta a rendelést egy piros pöttyös sapira. Bizony feladta a leckét, mert ez a minta nem éppen a hordható kategória és én nem szeretek használhatatlan dolgokat alkotni. Kompromisszum született.

Szerencsére az időjárás megkímélt tegnap minket, így le tudtam fényképezni az újdonsült szerzeményt és persze gyakoroltam is Babón, szokatlan látószöget kerestem.

Annyira belelendültem a kötögetésbe, hogy a pöttyök elhagyásáért cserébe nekikezdtem egy kicsi, fekete madár (kulcstartó/lógó) kötésébe. Egész jól haladok, ezért azt találtam ki, hogy újabb játékot hirdetek: Ha eléri a facebookon a Konvex lapja az 50 lájkolót, kisorsolok a tagok között 2 hasonló madarat!

Önfejlesztő feladatom részeként készítettem el a város számomra legkedvesebb helyszínén legújabb képeimet: otthon. Az igazat megvallva, nem akartam az esőben téblábolni a gyerekekkel, ezért a saját házunkat kezdtem egy kívülálló szemével figyelni. Azért a kilincseket fényképeztem, mert ez az első dolog, ami a vendégeket "várja" és mindenki hozzáér egyhez legalább a látogatás során.

Érdemes a Galériában is megnézni, ott valamivel nagyobb :)

A fotózás olyan, mint a gyereknevelés. Imádom a csöppségeket (képeket) és legszívesebben mindent megvennék az ideális körülmények, a fejlődés megteremtéséért. Ezt használják ki a boltok és bombáznak kiváló ajánlatokkal, hogy jó fotós, vagy tökéletes anya lehessek. Sajnos nem rajtam fog egyik cég sem meggazdagodni, mivel sem a gyerekeknek, sem a fotózáshoz nem veszek semmit, aminek nem látom szükségét.

Itt van például ez a tárgysátor:

2 székből és egy, a rácsos ágyba való lepedőből összeállítva. Ahhoz, hogy ne vigye el a lepedőt egy kisebb fuvallat, hajcsatokat használtam. Az eredmény pedig magáért beszél! A szépséges, fehér fényben készült a "Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja 2012" című pályázatra is néhány képem, amiket még nem publikálhatok, de azért megosztok egy kedves részletet :)

Július közepén eléggé elkenődtem, amikor a sminkes lemondta a fotózáson való részvételt. Mivel az utolsó pillanatban szólt, nem találtam mást a helyére, így nekem kellett elkészíteni a sminket. Akik ismernek, sejthetik, mennyire voltam elégedett a szinte sosem alkalmazott technika eredményével... Bosszantott, hogy némi "pacsmagolás" az egész és mégsem sikerül (sőt, félve nyúltam szegény modellhez) az, amit látni szerettem volna. Szerencsére akkor Máté oldotta a feszültséget azzal, hogy a képszerkesztés mindent megold, de nem vagyok az a könnyen feladó típus. Szorgalmasan bújom az internetes oldalakat, hogy magamba szívjam a tudást, vagy legalább az alapjait.

Szörfözgetés közben felfedeztem, hogy a tudtom nélkül őrizgetek itthon egy üvegcse arany pigmentet, amit ki is próbálhatnék. (1. kép) Kevés glicerin segített fixálni a színt, ami kb. 2 óra múlva összecsúszott a ráncokba, de pár határozott mozdulattal ki lehetett igazítani és már 5 órája tart. Sajnos a spirállal nincs ilyen szerencsém, mert (direkt nem retusáltam le, hogy megmutathassam) csomósodik és összeragasztja a pilláimat, de már dolgozom a megoldáson, vettem eldobható spirált, azzal "kifésülhetem".

Tegnap felavattam a hétvégén beszerzett rúzsfilcet is. (2. kép) Élőben kicsit fényesebb a színe. Öcsém, amikor meglátta, így kommentálta: "Úgy nézel ki, mintha belefejeltél volna az eperlekvárba." Tipikus... Erős a színe, de azért nem vészes :D

Az erős színű szájhoz visszafogtam a szemem (3. kép) (úgyse látszik a szemüveg mögött) és kevertem a megörökölt palettám rózsaszín, bronz és sárga színeiből egy barackos árnyalatot. Bánatomra ez a festék nem túl tartós, így fél nap alatt el is tűnt, vagy átalakult...

Picasso vajon mit gondolna a sminkes fotóvariációmról? :)

Tegnap, Judit nap alkalmából megleptem Anyukámat a kedvenc virágairól készült sorozattal.

Egy kis nosztalgiázás fogott el, amíg a fényképeket rendszereztem. Megtaláltam a Kertem fesztiválja után ellőtt "városi" képeket. Ebben a borongós időben jó látni a Műcsarnok faláról vidáman csillogó napsugarak sárgáját.

A mappából kikerült egy pályázatra nevezett fotóm is. Jó lenne, ha több időt tudnék fényképezésre fordítani! :)

Gyakorlat teszi a mestert és ki máson gyakorolhatnék sminkes trükköket, portrézást, mint Babón. Ahhoz, hogy lelkesedése az enyémmel szárnyaljon, meggyőztem a cica-smink előnyeiről, például: dorombolhat a Nagyinak, vagy hajkurászhatja az egereket a házban kedvére (rohangálhat kicsit). Meglepően jól viselte a sminkelést és boldogan mutatta mindenkinek a házban, aki szembe jött vele, milyen cicás lett. A fotózást már kevésbé tűrte és a szürkület sem segített rajtam, de nem vagyok hajlandó vakuzni egy hófehér bőrű gyerekre. Sebaj, két hét múlva már a kezemben tarthatom a csodás könyvemet, amiből érintőlegesen megtanulhatom, hogyan varázsoljak széppé bárkit (és védjem ki a csak utólag feltűnő hibákat).

Korábban már írtam a zene manipuláló hatásáról. Ma elszabadult a kora hajnali őrület Max Raabe számaival. Évek óta porosodott a gépemen és most elővettem a facebook-sorsolás videójához. A pasi magában is őrült, ehhez egy csipetnyi fáradtságot adtam, hiszen az elmúlt 46 órából 3 és felet aludtam, amiből megszületett a legfrissebb fotósorozatom a tojástartóról.

Nagyon szórakoztatónak találom, ahogyan bolondos színekkel és árnyékokkal pakolom meg az egyébként visszafogott képeket. (A végén a legelborultabbakat nem merem megosztani, mert a konvencióknak nemigazán felelnek meg.) Talán egyszer elég bátor leszek...

Addig egy kis zene :)

Tavaly Babó örökölt egy biciklit a szomszéd házban lakó lányoktól. Kicsit kopottas volt, de tartozott hozzá támasztó kerék, ami a Nagypapa lelkesedése következtében eltörött; nyereg, ami Babó első próbálkozása alkalmával ketté szakadt és kerekek, amik a tél hidegétől szétfagytak.

Az idő múlásával be kell látnom, hogy nem csak gyűjtögető, hanem "zöld" is vagyok. Nem tudok kidobni egy tárgyat anélkül, hogy ne próbáltam volna felhasználni, megjavítani. Így jött az ötlet, hogy az öreg cangát kicsinosítsam. Körülbelül annyi pénzt fektetek a felújításba, mintha egy használtat vennék, csak ez a járgány a mi ízlésünknek megfelelően újul meg.

Ráadásul a gombhoz varrom a kabátot. Babó ugyanis kinézett magának egy dögös, piros-fekete biciklidudát. Ennek megfelelően a gép "dizájnja" piros-fekete-fehér lesz.
Hogy mennyi az annyi, azt az elkészült bringa képével együtt írom majd meg. Addig békésen száradhatnak az újrafestett kerekek :)
 

Már régóta szemeztünk. Minden tökfőzelék előkészítésekor csábítóan kacsintgatott felém: "Nézd, milyen formás vagyok! Hogy csillognak a fém részeim! Fotózd le lángoló piros részeim!"

Tegnap beadtam a derekamat és hosszas próbálgatás után megszületett a sorozat a tökgyaluról. A készítés közben úgy éreztem magam, mint az iskolában technikaórán, bármit kipróbálhatok, hátha valami szép jön elő belőle :)

Az utóbbi napokban annyi pixelt pakoltam át egyik pontból a másikba, hogy lassan tényleg pixelképezésnek fogom hívni azt, amit művelek (kísérletezem egy természetes hatású tónus eléréséért). Természetesen ezt éjszaka művelem, hogy ne vegyek el a családdal töltendő időből.

Az éberségem fokozása érdekében zenét hallgatok. Meg is látszik a képeken, hogy mi megy épp. A komolyzene aprólékosabb, lágyabb, a pop harsány színű (kicsit túlszaturált), a rock alulexponált (lowkey) képeket hoz ki belőlem.

Mivel e két utóbbi elég karakteresen elüt az emberi "szépség" fogalmától, így visszanyúltam a gyökerekhez és Chopint hallgatok. Emlékeztet a kislány koromra, akkoriban élőzenére művészi tornáztunk Berczik Sári néninél. Tehát következzen egy kis nosztalgia:

Vasárnap Viki, a Kócos ékszerek megálmodója beleegyezett egy kis online játékba. Nagyon megtisztelő, hogy az ő ékszereit sorsolhatom ki. Minden egyes műve egy érzés, egy történet és léleksimogató kunkorait vidám gyöngyökkel, kövekkel díszítette.

Először is köszönettel tartozom azoknak, akik ma velem tartottak a filatorigáti szárnypróbálgatásaimon. Németh Kriszti nélkül nem lett volna szabad kezem, Kovács Judit nagyon kedves és türelmes modellünk volt és Lévay Máté megmutatta, hogyan fejlődhetek egy új irányba.

 (A kis fotót Lévay Máté készítette)

Az időjárás már nem volt annyira tikkasztó, amikor találkoztunk, mint amilyenre számítottam. Apró közjáték, öltözés és sminkelés után nekiláthattunk fényképezni. Rengeteg dolgot tanultam és önmagamra nézve le is vontam a következtetést. Sokkal többet kell tanulnom, tapasztalnom még.

Ui: Sosem hittem, hogy fogok még ennyit (sőt, többet) szórakozni az utólagos csinosítgatással. Ettől függetlenül, hiszek a természetes szépség erejében!

Tegnap végre eljutottunk a Kócos csodák világába, ugyanis átugrottunk a Városligetbe, a Kertembe, ahol kézműves vásárt tartottak épp. Volt ínycsiklandozó sült illat, frissítő italok és szemet gyönyörködtető ékszerek. (Ilyenkor egy szarkára hasonlítok: "Jé, de szépen csillog!")

Babó türelme véges volt, talán a hőség miatt, így kis kitérőt tettünk az óriás panda sátrához. Büszkén mutogatta hazafele menetben a környezetvédőktől kapott pecsétet a kézfején. A ligetben még bugyiig áztatta magát egy földbe süllyesztett szökőkútnál, míg én lelkesen kattogtattam. Lett pár pályázatgyanús képem a sorozatból.

Este, miután lefektettem az aprónépet, kezdődhetett a képek szerkesztése és feltöltése. Egy részük már fel is került ide!
 

Mi mást csinálhatnék július közepéhez közeledve, mint sapkát kössek? Az ötlet nem is olyan őrült, ha megnézünk pár gyermekfotóst. Előszeretettel használják újszülöttek fényképezéséhez ezt az egyszerű kelléket.

Némi kutakodás után találtam egy amerikai honlapot, ahol nagyjából érthetően leírták, milyen szemből hányat kell kötni. Ezt a "manó" fazont a Meskán láttam először és nagyon megtetszett.

Mici lelkesen szorongatta a bojtot, míg Babó azért nyúzott, hogy róla is csináljak képeket. Amikor végre rákerült a sor, megmakacsolta magát és így nézett rám:

Máté egyik nap arra kért, hogy szerezzek neki fekete anyagot a fotózásokhoz. Annyira megtetszett az ötlet, hogy nem csak neki, hanem magamnak is vettem egyet.

A Konvex facebook oldalán letölthetőek a fekete vászon ihletésű háttérképek. Általában túlexponált képeket készítenek a profi fotósok a gyerekekről, ami habosan könnyűnek ábrázolja a még tiszta tekinteteket.

Engem épp az ellenkezője fogott meg. A vidám pillantások és az őszinte csodálat sokkal karakteresebb így szerintem. A munkámat nagyban segítette, hogy Babó és Mici végtelen türelemmel bírja kivárni a megfelelő kép elkészültét.

Ez lett a kedvencem:

Lelkesen folytatom a turista szerepet a fővárosban, hogy érdekes dolgokat fényképezhessek. Ez a kép azért fogott meg, mert mostanában a buszoktól alig látni az déli lehajtót. Mostanában szinte minden képet besötétítek kicsit, amit a városban készítek. Nem tudom miért, de tetszenek az árnyékok. Azért próbálom kerülni a túlzásokat :)

Elég rég nem írtam, de mentségemre szolgáljon, hogy nagyon lefoglalt az utóbbi napokban az albumok szerkesztése, amikkel megleptem az óvónénijeinket. Azokat a képeket igazítottam helyre és hívattam elő, amiket a ballagási műsoron csináltam. A fotókidolgozással kapcsolatban rengeteget tanultam az esetből: meg kéne nézetnem, hogy jól kalibrált színeim vannak-e a monitoron, vagy kerülnöm kell ezt a céget, mert nem vagyok teljesen elégedett a papíron látható képekkel...

A könyvek 25x28 centisek lettek, halvány sárga kétoldalú kartonból, amire halvány aranyporral szórt, piros csomagolópapírból vágtam képtartófüleket. A rögzítőket virág mintás lyukasztóval 3 ponton átütöttem, hogy vidámabban nézzenek ki.

Egy oldalra 2 fotó került, kivéve a borító lapot, ahol kívül szöveg, belül 1 kép van. A hátsó borító külső felét üresen hagytam. Árvácska mintás matricákkal tettem még vidámabbá az emlékekkel megpakolt könyvecskéket. Virág alakú lyukat készítettem a fűzéshez az oldalára és fél centis, piros szalaggal kötöttem össze a lapokat.

A dadusok, a róluk készült Babó rajzokkal díszített köszönőkártyát kaptak.

Sajnos elfelejtettem lefényképezni a műveket, de nagyon örülök neki, hogy tetszettek az ajándékozottaknak. Anyukám megjegyezte, hogy ő is ilyen albumot szeretne rólunk a névnapjára. :)

A héten el kellett mennem a vidéki területekkel foglalkozó földhivatalba a III. kerületben. A szomszédos hotel ablakai annyira jópofán törték meg a hivatal geometrikus alakjait, hogy nem bírtam ellenállni és megörökítettem.

Tegnap volt szerencsém az egykori tánciskolám főpróbáján részt venni. Van hivatalos fotósuk, de nekem is megengedték, hogy csináljak pár képet és egy videót a próbáról.

Izgalmas látni, ahogyan örök érvényű dolgokat színpadra visz egy koreográfus. Jelen esetben a téma az elfogadás.

Már az is nagy szó, hogy 3-80 éves korig mindenféle adottságú ember képes valami szépet, megindítót alkotni a tánc nyelvén.

Az előadást idén ismét belülről, a színfalak mögül nézhetem, mert berendezőként asszisztálunk a húgommal a táncjáték során.

Akire a legbüszkébbek vagyunk, az Anyukám:

Az előadás 18:30-kor lesz a San Marco utcai művelődési házban. Számomra ezzel az előadással veszi kezdetét a nyár! :)

További képek itt: www.flickr.com/photos/nagylinda/sets/72157626967823012/

Kedvenc cikkem első tanácsa: "Fényképezz többet, mint amennyit most; és legyél könyörtelen szerkesztő. Komolyan. Már a puszta mennyiségben is sok lehetőség van. Nem mintha a mennyiség maga bármilyen mértékben jó minőséget jelentene, de a közben gyakorlással eltöltött idő már hordoz magában minőséget is. Mindemellett a hajthatatlan gyakorlásnak van egy ikertestvére is, amit úgy hívunk: szerencse." (Brooks Jensen)

Ennek megfelelően kitűztem magam elé egy új feladatot a nyárra. Hetente bele fogom vetni magam a fővárosi forgatagba, mintha turista lennék, mégis ki kell hoznom a legtöbbet a készült képekből. Azokat, amik igazán jól sikerültek, felteszem ide is :)

Az első utam a város szívébe vezetett, ahol a Parlament, mint elsőrangú látnivaló adta a témát. Az utómunkát követően kicsit olyan érzésem lett, mintha HDR lenne a kép, pedig nem az. Kicsit alexpós, de pont ettől tetszik. Tettem egy felfedezést is: a cserepek vizesen sokkal szebbek.

Olvasni jó! Sok könyvet vásárolok, az utóbbi időben inkább a kicsiknek és magam részéről kihasználom a központi könyvtár adta lehetőségeket. Az olvasás iránti szenvedélyünket erősítendő, Micivel kilátogattunk a könyvhétre. Nem lehet elég korán kezdeni a könyvek falását, még ha az egyelőre szó szerint megrágcsálást is jelent Micinél.

Nagyon kellemes időt fogtunk ki. Az emberek kedélyes hangulatban beszélgettek a pavilonok előtt, míg nézelődtek, válogattak a könyvek közül. Szívem szerint felvásárolnám a fél kínálatot és éjjel-nappal meséket, verseket olvasnék Babónak, hogy ne csak a rajzfilmek és a piszok ragadjon rá. Kellemes meglepetés ért, amikor egy ismerős arc pillantott fel mondókás könyveit ajánlva.

Újabb év telt el pillanatok alatt és csak kapkodom a fejem, mennyi újdonsággal találkozunk a Hajógyári szigeten. Babó örömmel vetette bele magát a zsibongó forgatagba. Egy lovacska az állatsimogatónál különösen szimpatikusnak vélte Babót a szalma szőke frizurájával.

Egy másik elmés, mégis pofon egyszerű játék a vízidodzsem. Kb. 30 cm mély víz tetején szaladgáltak a felfújhatós, motoros csónakok. Babónak nagyszerű érzéke van a vezetéshez, ez már most látszik, mert ügyesen kikerülte az összesodródott csónakokat.

Péntek délután volt szerencsém megnézni a Mókus csoport évzáróját, ahol verses előadással búcsúztak az iskolába készülők az ovis társaktól.

A legtöbb szülő könnyeivel küzdve csodálta, ahogyan a csemeték szerepeltek, majd amíg a kicsik lecsaptak a rágcsálnivalókkal megrakott asztalra, jóízűt beszélgettek. Kellemes hangulatban telt a délután az óvoda udvarán.

A hét egy újabb feladattal zárult.

Megkért Anyukám, hogy készítsek meghívót az idei UniverSum bemutatóhoz. Belépőt a helyszínen lehet venni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz újra táncolni látni az egykori társakat.